Internet Hungary 2016

Mint ismeretes, a kormány célja, hogy 2018 végére minden háztartásba (és igényhelyre) szélessávú internet elérhetőséget tegyen elérhetővé. A digitális programra szánt támogatások több mint egyharmada kerül allokálásra ezen a területen. „Jelenleg 78% a lefedettség, de nem engedhetjük meg hogy 1 millió háztartás es igényhely kimaradjon a 30 megabites internet szolgáltatásból” – hangzott el a rendezvényen. 

A lefedetlen területek főként hálózatépítési projektben valósulnak meg, azonban a rendezvényen Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár biztosította, hogy igenis lesznek igényhelyek, ahol ezt műholdas internettel lehet, és kell is megoldani, mert komolyan veszik a teljes lefedettségi célt!

A szupergyors internet programot igazolja az a kalkuláció is mely szerint 10% penetráció növekedéssel 1% GDP növekedés prognosztizálható, mely a beruházások megtérülését is alátámasztja.

Az internet elérhetőségét tovább segíti, hogy 2017 január 1-től az internet szolgáltatás áfa tartalma 18%-ra csökken. Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos elmondta, majd előirányozta, hogy amennyiben a magyar gazdaság jól teljesít, 2018 január 1-től az internet áfáját 5%-ra csökkenti a kormány.

 A vannet a programban a szórványosan elterülő, hagyományos szolgáltatásokkal nem elérhető (hálózat építési projektekben nem szereplő) igényhelyek lefedésében, illetve az előkészítő munkában is részt kíván venni, segítve a magyar kormány törekvését.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?